Szombat délután az utam Csákánydoroszlóra vezetett. Izgatottan vártam, hisz ketten is rám írtak, hogy tényleg én megyek e :) Jól felpakoltam minden jóval magam – vagy inkább az autóm, mert ezt a sok finomságot ő bírta el , aztán a Mediline után indultam is. Nagyon örültem, hogy így vártak már, és szerintem egy szuper kis dolgot sikerült belecsempésznem a a délutánjukba. Az előadás után..vagy közben.. mert volt ott minden, előadás, sütögetés, közös eszegetés :D Szóval elmondtam a kis mondókám, majd hivtím Marcikát és Annát (bizony, ahogy az én gyermekeimet hívják :D micsoda véletlen), és palacsintát és gofrit készítettük Mimen palacsinta lisztkeverékből. Tudjátok, amihez csak vizet adunk , kevergetünk és sütjük.. Majd a sütögetés után jöttek a finomságok. Lehetett kóstolni a Tündér Tanyás finomságokat – ezeket ugye nem lehet kihagyni, mert a frissen készült kézműves pékárúnak párja sincs :D Aztán répatorta és kekszek is előkerültek a Hunorganic Kft repertoárjából, na meg persze a 8-10 féle dolog, amit én készítettem hajnalban :D Én nagyon nagyon köszönöm a megkeresését, és azt, hogy ilyen szeretettel fogadtak engem, és úgy jöttem haza.. mint egy boldog kislány :D <3
![41813779-467424133777260-4999533256157167616-n](https://monakonyhaja.hu/wp-content/uploads/2018/09/41813779-467424133777260-4999533256157167616-n.jpg)
![41752271-1923581921010596-7678577660326313984-n](https://monakonyhaja.hu/wp-content/uploads/2018/09/41752271-1923581921010596-7678577660326313984-n.jpg)
![41822453-342452543161160-6049689761172422656-n](https://monakonyhaja.hu/wp-content/uploads/2018/09/41822453-342452543161160-6049689761172422656-n.jpg)
![41827772-452154405281672-2487684958089379840-n](https://monakonyhaja.hu/wp-content/uploads/2018/09/41827772-452154405281672-2487684958089379840-n.jpg)
![41831234-306581793453183-4736597248081657856-n](https://monakonyhaja.hu/wp-content/uploads/2018/09/41831234-306581793453183-4736597248081657856-n.jpg)
![41837200-264744864149575-8913319198160060416-n](https://monakonyhaja.hu/wp-content/uploads/2018/09/41837200-264744864149575-8913319198160060416-n.jpg)
![41843153-639487506445901-3705242275937255424-n](https://monakonyhaja.hu/wp-content/uploads/2018/09/41843153-639487506445901-3705242275937255424-n.jpg)
![41844799-302772460505663-1998734284701040640-n](https://monakonyhaja.hu/wp-content/uploads/2018/09/41844799-302772460505663-1998734284701040640-n.jpg)
![41866281-286354748760057-8898522073752666112-n](https://monakonyhaja.hu/wp-content/uploads/2018/09/41866281-286354748760057-8898522073752666112-n.jpg)
![41876468-305080430269045-175886942360043520-n](https://monakonyhaja.hu/wp-content/uploads/2018/09/41876468-305080430269045-175886942360043520-n.jpg)
![41889697-1898747233505589-6328787954521079808-n](https://monakonyhaja.hu/wp-content/uploads/2018/09/41889697-1898747233505589-6328787954521079808-n.jpg)
![41897932-1882391981806387-7985246940965109760-n](https://monakonyhaja.hu/wp-content/uploads/2018/09/41897932-1882391981806387-7985246940965109760-n.jpg)