Pár nap pihenő mindenkinek jár. Ahogy nekem is 😀  Egerszalókra utaztunk egy szuper helyre.. De még mielőtt megszálltunk, megálltunk Egerben a Gluténmentes Pélségben – ahol egyébként a Tündér Tanyás finomságokat is megtaláljátok 🙂

Pár képet készítettem, de hozzáteszem, mi délután értünk oda.. A pultok már nem voltak annyira tele.. Szóval ha mentek, akkor mindenképp irány délelőtt, és akár még egy fincsi frissen készült pizzát is benyomhattok 🙂

Az Egri séta után pedig irány a szálloda.

A Thermal Park Egerszalók – ban szálltunk meg. Mielőtt mentünk én kétszer is egyeztettem telefonon az ételallergia miatt, amit be is írtak a rendeszükbe, azt mondtam, hogy majd pékárút azt viszek magammal. Ahogy megérkeztünk és átvettük a kulcsokat, a szakácsot kihívták nekem, majd így is megbeszéltük mi – merre – hány méter (ahogy mondani szokták). Nekem ugye elég sok minden nem mehet.. De abszolút nyitottak és segítőkészek voltak. A szakács amúgy elmondta, hogy fűszerekből csak gluténmenteset illetve friss fűszereket használnak. Mivel Annusomnak “csak” tejallergiája van, így számára könyebb volt az étkezés. Mivel mi mindig medencézés után mentünk vacsizni, így megbeszéltem minden nap azért konkrétan a menüt és hogy fél hétre szeretnénk kérni. Minden egyes alkalommal frissen készített ételt kaptam.-. És igen, élek.. egyszer sem kellett mentőt hívi hozzám 😀 (Ugye én hiperérzékenyként sajna egy egy diéta hibánál az orvosi injekcióra leszek jobban). A reggelit direkt nem említem, mert én em szoktam reggelizni – legalábbis nem abban az időszakban, mint ahogy mások).

Szóval egy szó , mint száz.. Csak ajánlani tudom a Thermal Park Egerszalókot – nem csak ételallergiásoknak.